hírek

Fontos bejelentésről értesülhettek szerdán a csornaiak, a kormány mintegy 2,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette a várost, amiből elindulhat a strandfürdő látványos fejlesztése.
A csornai termálfürdőnek mind az épületei, mind a medencéi leromlott állapotban vannak, s a vízvezetékrendszere is újításra szorul. A csornai városvezetés tavaly felmérte a helyiek igényeit a stranddal kapcsolatban, s ennek birtokában keresték meg a kormányt támogatásért.
– Örömmel adok hírt arról, hogy a kormány több, mint 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott a jelenlegi fürdő fejlesztésére, azonban itt nem állunk meg – jelentette be tegnap Gyopáros Alpár kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője, aki hozzátette, hogy az önkormányzat által megvásárolt, a fürdő szomszédságában lévő kertészet kiváló fejlesztési terület lehet: – A város a fejlesztési támogatáson túl több száz millió forint tervezési, előkészítési forrást is kapott a kormánytól a későbbi fejlesztési terület előkészítésére.
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester kiemelte: – A csornaiak régi álma a termálfürdő felújítása. A gyógyvízzel igazi kincs van a kezünkben – jegyezte meg, s visszautalt arra, hogy az önkormányzat tudatos fejlesztési koncepciót alkalmazva vásárolta meg 2017-ben a termálkutat és a hozzá tartozó 10 hektáros területet, valamint felmérte a város lakosságának igényét e témában.
– Határozott célunk a strandfelújítása mellett, hogy rövid távon a fürdő melletti fejlesztési területen megépítendő komplexum tervei is elkészüljenek, így Csorna az ország és a Rábaköz turisztikai központjává váljon – mondta végül a polgármester.

2021-2027 között új programozási időszak indul az Európai Unióban és Magyarországon is. A Magyar Kormány jóvoltából új fejlesztési időszak nyílik meg a hazai vállalkozások és önkormányzatok előtt is.
Régi fejlesztési tervek, évtizedes városi álmok válhatnak valóra, ha CSorna városa jól használja ki ezen új időszak lehetőségeit.
E lehetőségekkel élni, azokat megragadni és a gyakorlatban megvalósítani a különböző pályázati célokat, már most is meghaladja a hivatal jelenlegi szervezeti kereteit. Az ilyen típusú feladatok megoldása speciális felkészültséget és szakértelmet igényel, ilyen szervezeti keretek kialakítására szükség van.
Annak érdekében, hogy a város sikerrel tudjon indulni igazán nagy volumenű, akár több milliárdos projektek megszerzéséért és az elnyert pályázati források felhasználására, Csorna Város Önkormányzata a 75/2020. (X. 15.) közgyűlési határozatával megalapította a Csorna Projekt Kft. nevű, 100%-os tulajdonában álló önkormányzati cégét.
A Társaság ügyvezetőjének 5 éves határozott időtartamra Sági Géza Tibort választotta meg.
A Csorna Projekt Kft. elsődleges feladata, hogy megszervezze és kialakítsa az iroda működéséhez elengedhetetlenül fontos infrastrukturális beruházásokat, valamint a humánerőforrás bővítésének tekintetében felkészült, a piacon már bizonyított szakemberekkel töltse fel a társaságot.